Cserépmadár Szállás

9946 Velemér, Fő utca 7.
Telefon: +36 20 534 2780
E-mail: foglalas@cserepmadar.hu
3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező,
hatalmas kert erdő és patak között
2 hétre elegendő őrségi túraterv

Velemér a béke utolsó szigete, ahol kristálytiszta alpesi levegő, elbűvölő tájak és emberek, frissen fejt tehéntej, gombaözön, élő fazekas-hagyományok, a boszorkányhit nyomai, vénséges vén faházak, haranglábak, műemlék templomok és ezernyi apró csoda várja az utazókat.

A templom története

Velemér jelentős műemléke a Papréten emelkedő, a Szentháromság tiszteletére szentelt, egyhajós, nyugati tornyos, a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel ellátott, kőből és téglából épült katolikus templom. Nagy valószínűséggel már Szent István idejében, vagy korábban is állt helyén egy keresztény egyház, mert aligha hihető, hogy egy folyamatosan lakott fontos hely templom nélkül maradt volna az avar időkben. Az avarok (a párthusok utódai) ugyanis jórészt eleve keresztények voltak (a szaszanidák több, mint 300 keresztény párthus templomot romboltak le), de a frank hódoltság idején is gyakorolták keresztény hitüket e nyugati területeken. Amennyiben ez az avar vagy szentistváni templom alapköveiben sem azonos a jelenlegivel, akkor azt gondolhatjuk, hogy az előző templom fából épülvén nem hagyott nyomot maga után.

JELKÉPEK

A veleméri Szentháromság-templomban is megtaláljuk azokat a jelképeket, amelyeket a kereszténység még az ősvallásból vett át, s amelyek régi írások jeleivel is azonosíthatók. Ezek a templomi jelképek a különböző ősi írások jeleivel, meg népi hieroglifákkal is rokonságban vannak, mert az antik írások több jelüket a kőkori ősvallás jelkészletéből kapták. Ilyen a "Nap", a "lyuk", az "ős", az "Egy", a "nagy", a „kereszt” és a "sugaras Nap" jele.

A veleméri Sindümúzeum a világ legnagyobb kismúzeuma. Az alapterülete zsebkendőnyi, a tudományos mondanivalója alapján azonban (reméljük, hogy ezt az értékelést a látogató az alább következők alapján alátámasztottnak tekinti) nagynak ítélhető.

Bővebben: Sindümúzeum

A falu egyik megüresedett parasztportáját az örökösök megmutatják a látogatóknak.

A falu egyik megüresedett portája az önkormányzat tulajdonába került, amelyben a közeljövőben falumúzeumot fognak berendezni.

A festőművész Veleméren él és alkot, s fogadja a látogatókat.

Honlapja: baloghistvanpeter.hu

A Velemérre költözött kerámiaművész habán és reneszánsz kerámiákat készít és fogadja a látogatókat.

Honlapja: haban.hu

2004-ben nyitották meg hivatalosan a látogatókat a Belső Őrség három faluján (Veleméren, Gödörházán és Magyarszombatfán) végigvezető, kb. 6 km hosszú Sárgaliliom tanösvényt. A sárgaliliom az Őrség kiemelkedő szépségű növényritkasága, amelyet Carolus Clusius németalföldi botanikus írt le elsőként, még a XVI. században.

Ezek a virágok több veleméri telek patakhoz közeli részén díszlenek ma is. A Clusius által Hollandiába vitt sárgaliliomokból a holland kertészek tucatnyi eltérő színű változatot nemesítettek ki, amelyek a veleméri Cserépmadár szállás előtti ágyásban megtekinthetők. A tanösvény két okból kapta nevét erről a virágról. Egyrészt, mert a sárgaliliom nagy számban fordul elő a területen, ez az Őrség egyik legjellegzetesebb növényritkasága. Másrészt azért, mert a tanösvény kialakításához szükséges anyagi alapot a budapesti holland nagykövetség, az egykori kutató hazájának képviselete biztosította.