2004-ben nyitották meg hivatalosan a látogatókat a Belső Őrség három faluján (Veleméren, Gödörházán és Magyarszombatfán) végigvezető, kb. 6 km hosszú Sárgaliliom tanösvényt. A sárgaliliom az Őrség kiemelkedő szépségű növényritkasága, amelyet Carolus Clusius németalföldi botanikus írt le elsőként, még a XVI. században.
Ezek a virágok több veleméri telek patakhoz közeli részén díszlenek ma is. A Clusius által Hollandiába vitt sárgaliliomokból a holland kertészek tucatnyi eltérő színű változatot nemesítettek ki, amelyek a veleméri Cserépmadár szállás előtti ágyásban megtekinthetők. A tanösvény két okból kapta nevét erről a virágról. Egyrészt, mert a sárgaliliom nagy számban fordul elő a területen, ez az Őrség egyik legjellegzetesebb növényritkasága. Másrészt azért, mert a tanösvény kialakításához szükséges anyagi alapot a budapesti holland nagykövetség, az egykori kutató hazájának képviselete biztosította.
Három kép a sárga liliomról (fent)
és egy kép a nemesített változatról (lent)
Az útvonal látnivalói eltérnek a tanösvények szokásos tematikájától, mivel a természeti értékek bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet az építészeti és kultúrtörténeti érdekességekre is. A Sárgaliliom tanösvény a veleméri buszfordulótól indul. A tájékoztató és útmutató táblákkal jelzett útvonal a középkori, műemlék Szentháromság templom mellett bemutatja a kisparaszti gazdálkodás egykori eszközeit, a nedves rétek és a Szentgyörgyvölgyi-patak állatvilágát, a láprétek növényeit, a gödörházi haranglábat, és Magyarszombatfán ér véget a fazekasság eszközeivel való ismerkedéssel.
A Sárgaliliom tanösvény az év minden szakában látogatható, a sétautat kísérő színes táblái télen nyáron érdekesek, de a természet májusban ígéri a legszínesebb látványvilágot.