A közel száz éves egykori Tóth-házat (a falu házainak többségéhez hasonlóan) a 90-es években le akarták bontani. Az utolsó pillanatban sikerült megvásárolni és ezzel megőrizni. Gondos helyreállítás és korszerűsítés után három szobás szálláshelyet alakítottunk ki belőle. Az épület érdekessége, hogy tégláit és tetőcserepeit helyi szóval: sindüit) a ház lakói égették veleméri agyagból. Ugyanígy a faszerkezeteket is a saját erdőből hozott fából faragott boronákból ácsolták össze.

Száz éve egy Tóth Sándor nevű gerencsér (azaz egy szorgalmas parasztember, aki kiválóan értett a fazekasmesterséghez is) lakott. Az akkori szokásnak megfelelően ő is a kertjéből ásott agyagból égette ki a ház tégláit és cserepeit s égig érő fát, madarat és vallásos jellegű (a székely rovásírás, a hettita hieroglif és a sumer képírás jeleivel genetikus kapcsolatban lévő) pogány szimbólumokat rajzolt rájuk, amelyekből mintegy száz darabos (a világon egyedülálló) gyűjtemény maradt fenn a portán (a Boronaház padlásán) lévő Sindümúzeumban. A telek néhány pontján leásva bizonyosan kézzel festett mázas cserépedény-töredékekre bukkanunk, amelyek – restaurálva – néprajzi múzeumok féltve őrzött kincse lehetne. Az előző generációk küzdelmes életének e láthatatlan tanúi érzelmi értéket, rangot adnak a földnek, amelyen a ház áll.

Ötven éve egy fafaragó, Gyenese Gyula lakott a házban, aki tudását a Lendvai várbörtönben szerezte, mert 5 hold föld ígéretéért magára vállalt egy más által már elkövetett gyilkosságot. (Az igazi gyilkos a halálos ágyán bevallotta a tettét.) A büntetést letöltve az ígért 5 hold földet ugyan nem kapta meg, de a fafaragásból élete végéig megélt. Neve a néprajzi lexikonban szerepel, több munkája is fennmaradt, az idősebbek emlékezete szerint szépen furulyázott is, amikor a patak partján az állatait legeltette. Mindkettőjük munkáiból akad néhány tárgy mutatóba.

A tetőgerincen üldögélő cserépmadár az egykori rigászat emléke, amikor ugyanis százával fogták össze az erdei rigókat a városi kalitkák számára. Lehet, hogy a ház annak idején e rigók árából épült. Erről a tetőormon üldögélő cserépmadárról kapta a szálláshely a nevét. Az eredeti népi bútorokkal berendezett szálláshelyet ma Varga Géza író, a székely rovásírás és a népi jelkultúra kutatója üzemelteti.

A házban kialakított három szoba ma is a hagyományos elnevezéseket őrzi: Belső-szoba, Külső szoba és Kamra-szoba. Mindegyik szobához külön fürdőszoba tartozik. A vendégek egy jól felszerelt konyhát is használhatnak. Az épületen belül a konyhában és az előtérben lehet étkezni. Jó idő esetén a szabadban, a kertben álló diófa, illetve a kerti lugas alatt lévő asztalokon is lehet falatozni, vagy borozgatni. A lugas mellett szalonnasütő - bográcsfőző hely, napozó, pihenő padok és székek is vannak.

A telek felső részén, a dombon áll a ház, a pajta, a Boronaház (padlásán a Sindümúzeum), itt van a lugas, a gyümölcsös, a tollaslabda-pálya, a szalonnasütő-hely és grillező, kerti zuhany és a Csinyálóház (egy 5 ágyas lakosztály, külön épületben).